| Magyarország

Színtévesztők most nincsenek előnyben!


13

Az Akhal tekini egy lófajta. Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája az ahal-tekini (taka) hajdani lovashadak lóállományának zömét képezte. Ezekről a lovakról Kr.e. első évszázadból származó kínai krónikák említik meg, hogy Közép-Ázsiában csodálatos “vért verejtékező mennyei lovakat” tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük és az erek átlátszanak rajta. Megerőltetés során az erek kidagadnak, meg is sérülhetnek és a vér összekeveredhet a valódi izzadsággal, így úgy tűnik, mintha vért izzadna a ló. A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni a bőrük érzékenysége miatt, és ezt a takarót csak este, vagy versenyek alkalmával vették le.



A ló színét az adja, hogy milyen színű a szőre. Ez a szín pedig attól függ, hogy a ló bőre mennyi természetes festékanyagot, pigmentet tartalmaz. Általában a lovak bőre sötét, kivéve a fehér jegyek helyén, így például a fejükön vagy a lábuk végén, ahol is a bőr rózsaszínű. A bőr sötét színe az orrtájakon látszik a legjobban. A lovak színe korukkal együtt változhat, szőrük kifehéredhet, vagy foltok jelenhetnek meg rajta. 

21

14

15




50.000 emberhez szeretnénk eljutni, csatlakozz egy lájkkal!


Ha szerinted másokat is érdekelhet ez a cikk, akkor oszd meg velük!


Van véleményed? Ne tartsd magadban!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük