| Magyarország

A természet vissza hódit lassan mindent?


A természetnek nem lehet útját állni.


Szétgurult fényeket
festő ecsetje keverte
nap-sárga aranyba.
Rezgő fénymezőn ballag
szemben a nappal
a lusta délután.
Múlnak a percek,
lassan az órák.
Lomha szél kopogtat
homorú ég alján,
s halálra tapossa,
ha nem bont szárnyakat,
e lassú délutánt.
Lágyan, csendben rakódik,
mint pötty a pöttyre
az égre a fények.
Titkos nászra készül
a sötét, éjszaka
árnyékából előbújik
az esthajnal csillaga,
harangszóra a Tejúton fénylenek.
S aranyba öltözik a végtelen.

Friss a lomb és zsenge a fű, zöldje fénylik,
orgona habja csordul az útra elém,
forró ajkaival suttog a japánbirs,
ezer virágtól pezsdül a táj tavasz közepén,
madarak éneke könnyű légi hajó,
benne lebegve mennék messzi vidékre,
de szívem nehéz, nyomaszt a sok munka,
zord határidőim villóznak az éjbe`.
Szép tavasz, kérlek, vedd el rabigámat!
Gondtalan éljek, mint kusza felhő kék egeden,
túl nagy az ára, hogy emberként a világ ura lettem,
hadd bogarásszam csodáid újra gyermekien!
Vizes volt a táj, mikor arra jártam,
Szívem szelíden bólint jobbra-balra,
Biccent a természet erre és arra,
Levelén, ágán gondolattá váltam.

Próbálok maradni, így ahogy vagyok,
Fejszesuhanás, zuhanok a földre,
Felnézek az égre, s mit látok belőle?
Fák ágán, mint levelek a csillagok.
Magasan, hegynek tetején,
erdős utak vezetnek felfelé,
s szél fújta romoknak látványa
terül elénk, mint oázis
sivatagnak közepén, felhős
az ég, esőnek lába lóg,
s leér talán, míg haladunk
várnak romja felé, s madarak
énekelnek, reptük töri meg
a csendet, mily szép itt
az élet…
Ess eső, ess! Éltesd a földet!
Éltesd az embert, a végtelen zöldet!
Hozz enyhülést, ha szomjazik a világ!
Ember és állat, vagy egy kis virág.
Süss fel nap! Adj fényt, meleget!
Süss fel nap! Melengesd lelkemet!
Tombolj zivatar! Mennydörgés, jégeső.
Mutasd meg benned van, elsöprő erő!
Fújj szél, szárítsd fel a könnyet!
A ború után derűs napok jönnek!

Összeveszett a hegy a széllel

Nem leszek a szél bolondja

Összeveszett a hegy a széllel,
mert piszkálta egész éjjel.
Megbeszélték a kis dombbal,
nem beszélnek ily bolonddal.



Betakar az erdő lombja,
nem leszek a szél bolondja.
Fújhat majd az erdő fölött,
ez a dilis, buta, lökött.

De a szél mégis nagyúr,
ha akarja, szikládba túr.
Ha a szélnek kedve támad,
letarolja összes fádat.

Villámokat szór az égen,
vihart kavar erdőn, réten.
Buta hegytől nem menekül,
szelek szárnyán tovarepül.

Forrás:
Cracktwo




50.000 emberhez szeretnénk eljutni, csatlakozz egy lájkkal!


Ha szerinted másokat is érdekelhet ez a cikk, akkor oszd meg velük!


Van véleményed? Ne tartsd magadban!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük