| Magyarország

Vádat emeltek a magyar kamionos ellen, aki ráhúzta a kormányt a migránsokra Calais-nál


Emlékeztek még Árpira, aki tavaly novemberben ráhúzta a leállósávban a kormányt a sétáló migránsokra Calais-nál.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a magyar kamionst, aki tavaly novemberben ráhúzta a kormányt a leállósávban sétáló migránsokra Calais-nál, és mindezt videón rögzítette, majd közzétette az interneten – tudta meg a PestiSrácok.



Ezek mellett a menekülteket szidalmazó sofőrt eltilthatják a vezetéstől is. Az ügyészség szerint a kamion előtt sétálgató, vagy arra rákapaszkodni próbáló migránsok is hibáztak, őket azonban nem lehetett beazonosítani, így felelősségre vonni sem.

Közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a 46 éves füzesabonyi kamionsofőrrel szemben, aki tavaly novemberben lett az internet „sztárja”, amikor videóra vette hogyan akarta elütni Calais közelében a kamionjára felkapaszkodó migránsokat. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője érdeklődésünkre közölte, a sofőr – miközben az Egyesült Királyságba tartott – Calais közelében arra lett figyelmes, hogy a leálló sávban sok gyalogos van, akik megpróbálják lelassítani a teherforgalmat, illetve megállítani azért, hogy a kamionokra felkapaszkodva Angliába jussanak.

A SOFŐR VESZÉLYBE SODORTA AZ AUTÓPÁLYÁN SZABÁLYTALANUL KÖZLEKEDŐ MIGRÁNSOK ÉLETÉT ÉS TESTI ÉPSÉGÉT.

A vádhatóság szerint a kamionos előbb a belső sávban megállt, megvárta amíg a külső sáv felszabadul, majd gyorsítani kezdett és az út szélén gyalogló 15-20 migráns felé kormányozta a kamiont. Közülük többeknek félre kellett ugraniuk, mert a vádlott – miközben folyamatosan szidalmazta a gyalogosokat – járművével túlzott mértékben megközelítette őket.

„A manőver következtében személyi sérülés nem történt, de a vádlott cselekményével az úttesten tartózkodók életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki” – áll Konkoly Thege László szóvivő közleményében, melyben az is olvasható, hogy a nemzetközi sajtóban is elhíresült kamionsofőr megszegte a francia KRESZ-ben foglaltakat, miszerint a mozgó jármű vezetőjének minden pillanatban körültekintő, a közúti közlekedés más alanyait tiszteletben tartó magatartást kell tanúsítani, és különös óvatossággal kell eljárnia a legsérülékenyebb közlekedőkkel szemben, a megállósávban való közlekedés pedig tilos.



NEM CSAK A KAMIONOS HIBÁZOTT, DE CSAK ŐT TUDJÁK FELELŐSSÉGRE VONNI.

Az ügyészség ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az autópálya leállósávjában gyalogosan közlekedő és a kamion elé besétáló, illetve azt megdobáló migránsok is megszegték a KRESZ szabályokat, őket azonban a hatóságok utólag már nem tudták azonosítani. Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint a sofőr jogosítványát bevonták és próbaidőre felfüggesztett börtön kiszabását, valamint járművezetéstől eltiltását indítványozták.

Forrás: PS

Kapcsolódó videók


50.000 emberhez szeretnénk eljutni, csatlakozz egy lájkkal!


Ha szerinted másokat is érdekelhet ez a cikk, akkor oszd meg velük!


Van véleményed? Ne tartsd magadban!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük