| Magyarország

Aki megalkotta a legendás film karaktereket!




Mikor George Lucas  belevágott élete fő művének megvalósításába, Ralph McQuarrie volt a legelső ember, akit felkért, hogy segítsen neki megálmodni a Csillagok háborúja világát. Az épp a Boeing-nél dolgozó illusztrátor boldogan mondott igent a felkérésre, hiszen egy korábbi találkozásukkor már beszélgettek Lucas tervéről.

Ralph az elején nem hitt a projektben, de teljes erővel vetette bele magát a munkába, amire Lucasnak nagy szüksége volt. Ekkor 1975-öt írtunk, tehát két évvel az Új remény bemutatója előtt járunk. Lucas kezében mindössze a forgatókönyv első változata volt, amit utána még számtalanszor átírt. Kellett neki valami, amivel meg tudja győzni a befektetőket, hogy érdemes a filmbe invesztálni. Ez a valami lett McQuarrie, aki Lucas kezdetleges, korántsem kiforrott ötleteit zseniálisan töltötte meg tartalommal. Illusztrációi láttán megnyíltak a pénzcsapok és elkezdődhetett forogni a film.





forrás: themysteryworld


50.000 emberhez szeretnénk eljutni, csatlakozz egy lájkkal!


Ha szerinted másokat is érdekelhet ez a cikk, akkor oszd meg velük!


Van véleményed? Ne tartsd magadban!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük