| Magyarország

Skócia felé tart a leghíresebb szellemhajó


Egymást felfaló, éhes patkányok százai utaznak azon az elszabadult hajón, amely most Skócia partjai felé tart – írja az Index.

Tavaly január óta az Északi-tengeren sodródó Ljubov Orlova óceánjáró korábban gazdag turistákat szállított a sarkvidékekre. A 90 méter hosszú  hajón azonban hónapok óta senki sincs, az élelem híján egymást felfaló patkányok százait kivéve.

lyubova_orlova



A hajó története úgy kezdődött, hogy 2010-re már annyira rossz állapotú volt a hajótest, hogy a kanadai hatóságok nem engedték kifutni az új-fundlandi St. John kikötőjéből. A Ljubov Orlovát tavaly egy hajótársaság vette meg, akiknek az volt a terve, hogy a Dominikai Köztársaságba vontatják, és ott eladják ócskavasnak. Az odavezető úton azonban akkora viharba keveredtek, hogy el kellett vágni a vontatókábeleket. Ekkor egy keresőhajót indítottak utána, mivel félő volt, hogy az óceánjáró nekimegy a kanadai tengeri olajfúró tornyoknak.

lyubova_orlova2

Februárban meg is találták, de a rossz idő miatt ismét magára kellett hagyni az Északi-tengeren. Sokáig semmi hír nem érkezett a Ljubov Orlováról, aztán márciusban Írország partjaitól 700 mérföldre észlelték a műszerek a mentőcsónakok automatikus vészjeleit, ám ekkor nem találták meg magát az óceánjárót. Írországban és Skóciában most attól rettegnek, hogy az erős tengeráramlatok a sűrűn lakott területek közelében fogják a parti sziklákhoz csapni a hajót, fedélzetén több száz olyan egymással marakodó patkánnyal, akik akár betegséget is terjeszthetnek.

FRISSÍTÉS!

Semmilyen bizonyíték nincs, hogy kannibál patkányok lepték volna el a fedélzetet – már csak azért sem tudhatjuk biztosan, mi van a hajón, mert senki nem járt rajta mostanában. A Smithsonian szerint a kannibálpatkány-elmélet Pim De Rhoodes belga hajóroncs-vadásztól származik, aki azt találta mondani a Sun bulvárlapnak, hogy a fedélzeten szerinte „egymást zabáló patkányokkal van tele a hajó″, és az állatokat méreggel kell majd kiirtani….



Forrás
http://www.erdekesvilag.hu/


50.000 emberhez szeretnénk eljutni, csatlakozz egy lájkkal!


Ha szerinted másokat is érdekelhet ez a cikk, akkor oszd meg velük!