| Magyarország

Emberölés miatt keresik Koós Lászlót

Emberölés miatt keresik Koós Lászlót - fotó: police.hu

A budapesti rendőrök keresik Koós Lászlót, a csepeli emberölés feltételezett elkövetőjét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya 01000/1052/2017 bűnügyi számon eljárást folytat emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a 28 éves budapesti Koós László ellen.



Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2017. május 12-én 10 óra 44 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Budapest XXI., Völgy utcai lakóház első emeletén egy ott lakó 57 éves nőt holtan találtak. A sértett halálát az orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti Koós Lászlót. A férfi jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett eddigi intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Koós László jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

– Budapesti Rendőr-főkapitányság –




50.000 emberhez szeretnénk eljutni, csatlakozz egy lájkkal!


Ha szerinted másokat is érdekelhet ez a cikk, akkor oszd meg velük!


Van véleményed? Ne tartsd magadban!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük